Földrajzi elhelyezkedés * Földtani felépítés * Szováta város * Szovátafürdő kialakulása * Szováta az I. világháború után * Szováta a II. világháború után * Legendák * Jelenlegi felszintalakító folyamatok * Teszt * Természeti kincsek * Éghajlati adottságok * Medve-tó * Mogyorosi-tó * Fekete-tó *Tavak* Földtani és vizföldrajzi viszonyok * Növény és állatvilág

 

Medve-tó

 

Szováta gyöngye, ékessége, felbecsülhetetlen értéke. Európában páratlan tulajdonságú, természetu tó. 2000-ben ünnepelték kialakulásának 125-ik évfordulóját, ami ilyen természetu tavak között egyedülálló.

A Medve- tó keletkezését töbféleképpen mesélték. Szocs Antal sóor szerint „a múlt század '70-es éveinek végén a Pálné- gödrének feneke, mely kaszáló volt teljesen eltunt, helyébe sötét szakadék keletkezett, amelyben a víz tóvá gyult össze”. Kis Sándor szerint „1875 nyarán égi háború következtében a Csresznyés- hegy felol jövo két patak, a Koröstoplica- és Aranybánya- patak felduzzadt, s a víz a Zoltán- hegy alatt meggyult és egy tó alakult ki”. László János sóor szerint „1879- ben egy nyár végi napon hatalmas dörgés kiséretében a föld megrázkódott s a Pálné- gödre mellett emelkedo sószikla alázuhant, utána hatalmas porfelho szállt fel, majd a két patak elgátolódott, s tóvá duzzadt”.

Dr. Lengyel Béla 1898 március 2- án a Budapesti Földtani Társulat gyulésén ismertette azt az 1897 október 30- án felvett jegyzokönyvet, amely Kiss Sándor nyugalmazott sóor tanúvallomását tartalmazza. A másik tanú Simon Antal sóor, akkor már nem élt. Az 1870- es évek elején a Medve- tó helyén Fórika János tulajdonában lévo kaszáló volt, melyen a Koröstoplica- és az Aranybánya- patak folyt át.

A Koröstoplica- patak a zoltán- fennsík alatt búvópatakkent folyt s a fennsík déli felén bukkant újra felszínre.

1875 május 27- én, délelott 11 órakor hirtelen zivatar, felhoszakadás keletkezett, a lezúduló víz a füvet levitte a Zoltán alá. A két ellenörzo úton lévo sóor megrökönyödéssel figyelte, hogy a kaszálóna víz gyulni kezdett, egyre jobban terebélyesedett, tóvá alakult. Megszületett a Medve- tó! Dolina keletkezett a ponor eldugult, tehát két tényezo, beszakadás és algátolás együttes hatása hozta létre ezt a természeti csodát.

A másik tanúvallomás ugyancsak a közjegyzoi hivatalban, szintén 1897 október 30-án hangzott el, amelyben Szocs Antal sóor azt állítja, hogy 1879 április végén, vagy május elején a hajnali órákban tanúi voltak, Lorinczi István sóor társával együtt, hogy a két patakot elválasztó sószikla hatalmas robajjal alázuhant.

Eloször Ilyés- féle tónak, majd Ilyés- Medve- Tónak, 1910- tol pedig Medve- tónak nevezik. A tó, egy kiterített medvebor formát mutat, innen a neve.

A Medve- tó nagy értéke, hogy meleg vizu, heliotermikus tulajdonságú. Gyönyöru, festoi környezetben erdokkel övezett dolinákba fekszik, 502 m- en a tengerszint felett.

A tó hossza 306 m, szélessége 182 m, kerülete 900m, felülete 40235 m² legnagyobb mélysége 18,10 m. Sókoncentrációja 250 g‰, ami azt jelenti, hogy minden liter vízben 250 g só van feloldva.

A tó heliotermikus tulajdonságát 1901- ben Kalecsinszky Sándor kolozsvári fovegyész állapította meg. Elozetes feltételezésekkel ellentétben arra a következtetésre jutott, hogy a Medve- tó a melegét nem termális úton, sem kémiai folyamatokból nyeri, hanem egyedül a naptól kapja! Hogyan lehetséges ez? Kalecsinszky erre is világos magyarázatot adott: ha a tömény sós víz fölött kis fajsúlyú édesvíz réteg van és a Nap hosszabb ideig süt rá, a sósvíz alsóbb rétegeiben felmelegszik.

A Medve- tón átfolyó Koröstoplica- és Aranybánya- patak édes vize a tó felszínén 10- 15 cm vastagságban szétterül, a Nap meleg sugarait átengedi, s az alatta lévo nagyobb suruségu sós víz, ami lefele haladva egyre töményebb 1,5- 2 m mélységig nagyon felmelegszik és a visszasugárzást az édesvíz réteg megakadályozza. 2 m mélységtol lefele haladva a víz fokozatosan mind hidegebb. Kalecsinszky Sándornak a tó homérsékletét mért adatai:

1900 nyarán...........................70- 71ºC

1901 júliusában......................56 ºC

1901 augusztusában...............63 ºC

Késobbi mérések:

1902- ben...............................61 ºC

1910- ben...............................51 ºC

1994- ben...............................48 ºC

<<<Vissza a főoldalra

Üzenet a szerkesztőnek:lacafarkas@yahoo.com
eXTReMe Tracker